2014. április 22., kedd

Még élek. Még..

Dear Diary,
 úgy gondolom, hogy már itt az ideje egy új posztnak, így több, mint három hónap után. Nagyon zűrösen teltek az utóbbi hónapok és elég zsúfoltan is. Néha nem úgy mennek a dolgok, mint, ahogyan tervezzük.. Lassan azt gondolom, hogy még öt perccel előre se tervezzünk, mert valami tuti közbeszól. Azt hiszem mindemellett több dolog történt velem 4 hónap alatt, mint másnak a két évében. De ez van, az unalom nem pártol mellém, úgy tűnik nem szeret.
 MOstanában elfoglalt vagyok, hiszen elköltöztem a barátomhoz és most mindenre figyelnem kell a sulival együtt.
 Azt mondják az összeköltözés nehéz, de ezt nem tudhatja az, aki még nem próbálta ki. Azok csak ezen nevetnek, hogy "hé, ne mondj ilyet, nagyon jó lesz". Na persze, én is így voltam vele. De amikor nem oda teszek valamit, ahová a másik szokta, vagy az én cuccaimat pakolják el és a megszokások változnak, az embereknek pedig alkalmazkodnia kell egymáshoz, ami kicsit nehéz. Nincsen kis külön szobád, ha smink nélkül vagy sz*rul érzed magad, és ha valami nem tetszik egyből kiborul a bili. "Én ezt nem így szoktam" -mondják közben.. De ennek csak az eleje nehéz. Bízom abban, hogy az idő elmúlásával jobb lesz.
 Nem szabad mindig egymás mellett lenni, néha kell egy kis külön kimozdulás. Bár nehéz, ha az embernek nincsenek itt barátnői.. Az internetes barátság pedig nem elég.
 Elúlt a húsvét is, remélem mindenki meglocsolt minden kislányt, nőt és öreglányt. És remélem minden nőt megöntöztek ezek a férfiállatok, hogy szépüljenek, vagy az én esetemben, hogy nőjön nagyra. Bár amit kaptam, azt a két liter vizet telibe a nyakamra.. bízom benne, hogy segít nőni.
 Na nem vagyok most túl összeszedett, inkább máskor jelentkezem. Ígérem nem egy hónap és nem is egy év múlva! :D Hetente majd többször, nekem is jól esik kiírni a dolgaimat, ha már a szavaim mindig süket fülekre találnak.. És valaki akkor nem áll ki mellette, amikor szükségem van rá. :) De ez már csak az én egyéni problémám. Szép tavaszt mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése